Blog

2018.06.11 20:23

Csaknem 3 évvel azután, hogy a győri építész hallgatók  befejezték a keresdi Bethlen kastély makettjének megépítését,  ma reggel 2018.06.11-én a győri egyetem épülete elől elindult a makett Arany János szülővárosa felé, Nagyszalontára. Majd nagyszalontai rövid állomása után a kastély kicsinyített mása végre elfoglalhatja végső helyét Keresden a Bethlen kastélyban.

2015.10.05 19:10
2015. október 5-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban Böjte Csaba tartotta a minden hónap első hétfőjén Apor Vilmos emlékére elmondott misét. Böjte Csaba győri látogatását használták ki a szakkollégium hallgatói, hogy a szentmise után megmutassák a ferences rendi szerzetesnek a keresdi Bethlen-kastély makettjét, melyen már hetek óta dolgoztak az augusztusi építőtábor résztvevői. Böjte Csaba láthatóan elégedett volt a diákok munkájával. 
A kastély makettjét Csaba testvér most még nem vitte magával Erdélybe, a hallgatók még néhány utolsó simítást elvégeznek a maketten, mielőtt a Bethlen-kastély kicsinyítet mása elfoglalja méltó helyét Keresden a kastély épületében.
2015.08.31 21:21

A mérnöki világban a számításoknál általában különböző tényezőkkel kell számolni. Az életben és itt a táborban is voltak előre nem ismert tényezők a minket vendégül látó és munkánkat segítő emberek, mesterek, tanárok személyében. A tábor végéhez közeledve azonban kirajzolódni látszanak ezen „tényezők” értékei mindenkiben. Így kaptunk plusz dolgokat, újabb és újabb lendületet az itt eltöltött idő alatt a ránk bízott feladatokhoz. 

Ezúton szeretnénk megköszönni a gondoskodást, szeretetett, az új élményeket, a szakmai fejlődést, melyeket kaptunk az egy hetes itt létünk alatt:

Klárinak, aki finom süteményeivel kápráztatott és kényeztetett el minket.

Jutinak, aki szakmai segítségnyújtásán túl tanulságos történetek felolvasásával színesítette meg napjainkat.

Domi bácsinak, akinél a jókedv mindig garantált volt és akitől minden egyes nap tudtunk tanulni valami hasznos és gyakorlatias dolgot, melyet tanulmányaink során nem tudtunk elsajátítani.

Jocónak, minden napos jókedvével, határtalan kedvességével

Bélának, aki nem csak az étkezésünkről gondoskodott, hanem tanmeséivel időről-időre elgondolkodtatta a csapatot.

Gyulának, aki a kertben nyújtott szolgálatán túl, az előadásaival bővítette tudásunkat és végül

Istvánnak, aki szakmai segítségén túl népzenei ismereteinket is gyarapította.

Köszönjük, hogy itt lehettünk!

 

2015.08.31 18:11
A kora reggeli 6 órás ébredés után elfogyasztottuk az utolsó keresdi reggelinket, búcsút intettünk a vár urának és asszonyának, buszra és autóba szálltunk és elindultunk Kolozsvár felé utolsó erdélyi kitérőnkre mielőtt átlépjük az országhatárt. 
 
Kolozsváron Makay Dorottya már várt minket, hogy a szerdai keresdi látogatása alkalmával bemutatott kolozsvári Farkas utcai református templomban személyesen is körbevezessen minket. 
A templomot a 17 hónapos felújítást követően 2015 augusztusában adták vissza a híveknek használatra egy hálaadó istentisztelet keretében. A templom felújítását több mint 10 éve tervezték már, 2008-ban pályáztak rá és 2014 februárjában kezdték meg a felújítási munkákat. A templomban található I. Apafi Mihály és felesége Bornemissza Anna, valamint II. Apafi Mihály és felesége Bethlen Kata sírja, akiknek a földi maradványait a vasárnap megtekintett almakeréki templomból vitték Kolozsvárra az 1900-as évek elején. Makay Dorottya a templom fedélszékét is megmutatta nekünk, mivel a mostani 2014-2015-ös templom felújítás során úgy alakították ki a templom padlásterét, hogy az látogatható legyen. A templom padlásterét a látogatók az utcafronton nyíló ajtón át 84 lépcsőfokot megtéve csigalépcsőn keresztül érhetik el. A padlástérben négy szintet alakítottak ki, mely teljes egészében bejárható.
 
A templom megtekintése után egy rövid kolozsvári sétát követően elindultunk Magyarország felé és este fél 10 magasságában megérkeztünk Győrbe.
 
2015.08.30 21:00

Az elmúlt négy naphoz hasonlóan reggel 7 óra előtt Kottmayer tanár úr személyében megszólalt a tábori ébresztő.  Ezúttal azonban nem munkára hívta a csapatot. A vasárnapot pihenéssel töltöttük, kedd óta először elhagytuk a keresdi kastély területét, hogy megnézzük a környék látnivalóit, erődtemplomait. Miután mindenki összeszedelődzködött 8 órakor gyalogosan a szomszédos Almakerék felé vettük az irányt, Erdély dimbes-dombos tájain át. Útközben Jocó javaslatára tettünk egy kis kitérőt egy helyi idős néni házánál, aki egykoron a kastélyban szolgált. A néni jóvoltából kiskertjén keresztül megismerhettük, hogy milyen virágok díszítették hajdanán a kastély kertjét.

Keresd és Almakerék közötti 2 órás gyaloglást követően fáradtan, porosan, de gyönyörű erdélyi tájakon keresztül megérkeztünk Almakerékre. A település az Apafi család birtokához tartozott, ők építették a templom mögött található 15. századi kúriát, melyet mi is megtekintettünk. A kúria alatt elhelyezkedő erődtemplom az erdélyi szász templomok freskóinak talán legértékesebb gyöngyszemét őrzi, amely az Ószövetség és az Újszövetség fontosabb történeteit meséli el képekben.A kúria és a templom megtekintése után buszra szálltunk és Berethalmon keresztül következő állomásunk Riomfalvára vezetett. Az egykori szász szabadfalu XV. században épült evangélikus erődtemplomát látogattuk meg. A templom történetét egy kedves idős helyi szász bácsi meséin keresztül ismerhettük meg, így olyan történeteket is hallhattunk a templomról, melyet maga az idősúr személyesen is átélt, ő maga is tanúja volt. Mindannyiunk számára  felejthetetlen időutazás volt egy kedves idős úr történetein keresztül megismerni a templomot. Ugyancsak egyedülálló élményt nyújtott a templom harangtornyába vezető utunk, ahol néhányan közvetlen közelről is fültanúi lehettünk, hogyan szólaltatják meg a templom harangjait, melyeket még mind a mai napig kézzel szólaltatnak meg a helyi emberek. Riomfalvát elhagyva utunk a Világörökség részeként számon tartott Segesváron folytatódott. Segesváron szabadprogram keretében mindenki megtalálhatta a neki tetsző látnivalókat a segesvári vár, a vártemplom, az óratorony megtekintésén át a város óvárosi utcáin való sétán keresztül.Fél 7 körül érkeztünk vissza keresdi szálláshelyünkre. Az esti vacsora után Juhász Dávid beavatva Bélát a vár urát készült egy kis meglepetés játékkal a csapatnak, azzal a céllal, hogy amennyiben hagyománnyá válna a győri építészek keresdi építőtábora, úgy ez a játék lehetne a hagyományőrző keresdi várjátékok kezdete, melynek végén a vár kapitánya egy oklevelet nyújt át a keresdi tábor résztvevőinek, elismerve a vár szolgálatában végzett egy hetes munkájukat. A játék során 4-5 fős csapatokat alakítva a kastély különböző területein lévő állomásokat végigjárva az ott elhelyezett kérdéseket megválaszolva egy keresztrejtvényt fejthettek meg a csapatok. Ezzel a kis éjszaki játékkal még egyszer végigjárhattuk a kastély fontosabb helyszíneit, ahol közel egy héten keresztül minden napjainkat töltöttük. Miután minden csapat beérkezett a célállomásba Béla átnyújtotta az oklevelet.

Oklevél.pdf (446864)

 A tábortűz körül még egy ideig beszélgettünk majd lassan mindenki nyugovóra tért.

2015.08.29 23:13

Szombat reggel nekiláttunk az utolsó munkával eltöltött keresdi napunknak. Két helyszínen a romoknál és az angolkertben kertrendezéssel folytatódtak a munkák. Azok, akik szeretnének indulni a meghirdetett ötletpályázaton felmentést kaptak a délelőtti munkák alól, hogy legyen idejük az esti bemutatásra kidolgozni ötleteiket. A délelőtthöz hasonlóan a délután is munkával telt el, a csapat egyik fele a nagy meleg ellenére a fal déli oldalán igyekezett az angolkert növényzetén még egy utolsó tereprendezést véghezvinni, valamint eltakarítani a romoknál a ledöntött falból származó törmeléket. A csapat egy kisebb része pedig lázasan szinte az utolsó pillanatokig dolgozott az ötletpályázatra benyújtott tervén. 

A mai este azonban a többi estétől eltérően rendhagyó volt abban, hogy a csákányok és gereblyék letétele után nem egyből az étkező helyre vezetett a csapat útja, hogy ott elfogyassza a vacsoráját. A tábor vendége volt a segesvári plébános, aki még korábban nem járt a keresdi kastély területén. Lehetőségünk nyílt bemutatni és közösen végigjárni az atyával azokat a területeket, melyeken az elmúlt napok alatt dolgoztunk. Rövid sétánk a kastély kápolnájában ért véget, ahol a plébános misét tartott a tábor lakóinak. 

A mai napot egy másik fontos eseménnyel az ötletpályázatok bemutatásával zártuk. A pályázatra két csapat mutatta be terveit. Az első 4 fős csapatot Keresztény Anna, Komlóssy Dóri, Buchinger Péter és Kunovics Richárd alkotta. A másik csapat Szigeti Zsófia, Doma László, Fülöp Gergely és Kristóf Vazul Zsolt négyeséből állt. Az első csapat alaprajzi szinten kidolgozott terveket vetített és a konkrét tervezési területet dolgozta fel, a második csapat megpróbálta túlgondolni a feladatot és meglátni a kastély környezetében rejlő egyéb értékeket is és azokat bevonni a tervezésbe. Miután mind a két csapat előadta tervét lehetőséget biztosítottunk a kérdések feltevésére is, ahol bárki elmondhatta véleményét a bemutatott tervekről. Az előadások végén meghallgathattuk Márton Judit és vendéglátónk Szőts Béla véleményét is. Mindketten kiemelték a tervek pozitívumait és nem rejtették véka alá azt sem, amivel nem értettek teljesen egyet. Abban mind a ketten egy véleményen voltak, hogy amit ilyen rövid idő alatt ki lehetett hozni az ötletpályázatból azt a két csapat ügyesen végiggondolva, talán egymást kiegészítve megoldotta. A terveken látott sátorozó hely és környezetének kialakítása új gondolatokat indított el a várfal mögötti terület megfelelő kihasználására, melyet érdemes továbbgondolnia mind a tervezőknek mind pedig a kastélyfenntartóknak. Az előadáson résztvevők végül szavazhattak, hogy a hallottak alapján melyik terv nyerte el a leginkább a tetszésüket. A szavazatok közel azonos pontszámot mutattak, de végül a tervét elsőként bemutató csapat pályamunkája nyerte el a hallgatóság tetszését.

2015.08.28 18:13

2015.08.28 17:11

Helyismereti kocsikázás Domi bácsival, avagy a medvék nyomában

Fedezzük fel a kastély területét!

Esti sütögetés

 

2015.08.28 16:50

A péntek délelőtti munkálatokhoz csatlakozott hozzánk a csütörtök délután megérkező testvérpár Levente és János (a Márton testvérek unokatestvérei), akik a kert felőli maradványromok letisztításánál erősítették a csapat munkáját. Erejükre a két fal ledöntésénél szükség is volt. A maradványromoknál lévő terep kipucolását követően ugyanis Domi bácsi tanácsára a rossz állapotú falmaradványokat eltakarítottuk. Néhány erős fiú erőkifejtésére a falcsonkon egy kötelet átvetve könnyedén, kisebb erőfeszítéssel leomlott a fal. Ezután következhetett a leomlott fal ép tégláinak megtisztítása és azok biztonságos helyre történő elszállítása, a téglák későbbi felhasználásának céljából. Eközben a másik két helyszínen az angolkertben és a gyilokjárón az eredeti állapotokhoz képest már jól látható változások történtek. Miközben a hallgatók befejezték a gyilokjáró fapadozatának lefektetését, Vass István asztalos felfúrta a diákok által előkészített, méretre vágott és lecsiszolt korlát elemeket. 

Az angolkertben Káldi Gyula vezetésével lassan a végéhez közeledtek a kőlépcsők helyreállítási munkái, melynek során összesen 6 kőlépcső megtisztítását, ahol szükséges volt ott a lépcsők felújítását is elvégezték a táborlakók. A szabadtéri munkák mellett a délelőtt folyamán elkezdődött a felmért gazdasági épület felrajzolása is.

Ebéd előtt még sort kerítettünk Domi bácsi szakmai vezénylésével a másik balesetveszélyes fal ledöntésének is, ezért fél 11-kor gyülekezőt tartottunk a kastély déli fala mögötti romoknál, hogy kötelek segítségével, biztonságosan ledöntsük a falat. Az első nekirugaszkodás meghiúsult, mivel a kötél elszakadt. A kötél kicserélését követően és miután a lányok is csatlakoztak a kötélhúzó fiúkhoz második nekirugaszkodásra és a megfelelő ütem diktálására a fal felső része végül ledőlt. Egy kis pihenőt követően újra kötelet ragadott a csapat és többszöri nekiveselkedésre végül sikeresen elfeküdt a napjainkra már bizonytalanul álló fal, ezzel a látogatók számára is biztonságosabbá tettük a kastély külső déli oldalát. A fal eltakarítása valamennyiünk érdeklődését felkeltette, hiszen sokak számára eddig még nem tapasztalt új élményeket jelentett. Mindeközben Domi bácsitól még kötélcsomózási technikákat is elsajátíthattunk. A ledöntött fal réseiben tanyázó egér családon kívül, így mindenki nyert valamit a fal ledöntésével.A fal leborítását követően a csapat az angolkert felé vette az irányt, ahol Káldi Gyula összefoglalta az elmúlt két és fél nap kertben végzett kemény munkájának eredményét. Megtekinthettük és összehasonlíthattuk, hogy az első napi helyszíni bejáráshoz képest mennyit változott a kert képe, miként varázsoltuk együtt szebbé a kertben található kőlépcsőket és a kriptához vezető utat. Káldi Gyula elmondta, hogy az itt dolgozó hallgatókkal miként sikerült ismét szintbe hozni a kert legalább 100 éves lépcsőzetét és annak elmozdult 100 olykor 500 kg-os kőtömb lépcsőfokait, melyeket a természet erői mozdítottak el a hosszú évek alatt. A kis kitérő után az ebédig fennmaradó órákban mindenki visszatérhetett a reggeli után megkezdett munkájához.Az ebéd elfogyasztása után Káldi Gyula haza indulása előtt még tartott egy utolsó előadást a táborlakóknak a műemléki tervezésről, majd négy napos itt tartózkodás után elköszönt a tábortól. 

A kastély körüli munkálatok egyre jobban kifárasztják a táborlakókat, amit az ebéd után beiktatott rövid pihenő is jól mutatott, mely alatt egyre többen szundikáltak el a kastély egy-egy félreeső zugában. A pihenőidő végét csak Kottmayer tanár úr éles munkába hívó hangja szakította félbe.

Az egész napos eredményes munka gyümölcseként délutánra elkészült a gyilokjáró, így az esti vacsoránkat már a megújult gyilokjára alatt fogyaszthattuk el.

2015.08.27 16:04

Az építészeti részletek sokasága mellett kirajzolódik az állatvilág gazdagsága is. Munkavégzés közben figyelmünket hol a várfalon végig szaladó mókus, hol az angolkertben dolgozó fakopáncs kopogtatása, hol pedig bagoly huhogás osztotta meg. A kastély udvar nem csak a szerszámok csörömpölésétől, hanem az udvart birtokló háziállatok neszétől is hangos.

1 | 2 >>

Elérhetőség

Béke Háza_Keresd_2015 shutterspeednikon@gmail.com